BŰNBÁNAT ÉS ELFORDULÁS 20221112

Mindig közelebb lehet kerülni Ab Yahuah-hoz, amennyiben a megfelelő szívvel igyekezik az ember
elé járulni. Ezúttal mutatnék néhány példát arra, amikor az ember ilyen Elohim akaratára,
indulatára hangolt szívvel közelít Hozzá, mert tanulságként szolgálnak, valamint nagy segítséget nyújthatnak számunkra a jövőben. Saul a következőképpen fogalmaz a Korintusiakhoz címzett első levelében:

1Kor 10:11 Mindezek pedig példaképpen estek rajtuk; megírattak pedig a mi tanulságunkra G3559 ἡ νουθεσία, akikhez az időknek vége elérkezett.

Az Írásokban fellelhető történeteket Ab Yahuah azért válogatta össze nekünk, és mindazoknak,
akik a történelem során ilyen-olyan kapcsolatba kerültek azokkal, hogy az Ő Ruach-ja segítségével
vezérelni tudjon minket minden körülmények között. A kiválasztottak összessége hasonlatos
egy elit közösséghez, melynek van egy, az emberiség nagy része által megfejthetetlen,
titokzatos nyelven íródott könyvgyűjteménye, amit csak ők képesek megérteni.

Hiába tanulmányozza ezt bárki, olvassa, beszél vagy értekezik róla, memorizálja, amíg szíve nincs a helyén, nem jön el Elohim támogatása, így a valódi tartalom és jelentés felszínre juttatása
megoldhatatlan feladat marad.

G3559 ἡ νουθεσία, -ας (hé nutheszia, -asz) intés, figyelmeztetés, rendreutasítás

← G3563 ὁ νοῦς, νοός (ho nusz, noosz) 1) (szív vagy szellem) értelme, felfogóképessége, gondolkodási képessége 2) gondolkodásmód (Róm 12:2, 1Kor 1:10, 2Tim 3:8) 3) értelem (1Kor 14:14-15, 14:19) 3) LXX szív, szellem +

  • G5087 τίθημι (tithémi) 1) tesz, letesz, rak, helyez, elhelyez 2) félretesz, (pénzt) befektet 3) tesz vkit vmivé, választ, kijelöl (Csel 21:28, 1Kor 12:28) 4) vél, gondol, elhatároz 7) okoz, kelt, előidéz 8) ad, részesít

A kifejezés, amit Saul választott G3559 ἡ νουθεσία olyasmit jelent, hogy az értelmébe, elméjébe,
– ami persze az ember szíve, – helyez valamit, más szóval bejut a bensőjébe, és ezek után már érti,
képes használni, alkalmazni az ismeretet. Az többé már nem csak információ, hanem megvan az esély
a változás elkezdésére, kivitelezésére, mert az bekerült a feldolgozó központba,
esetleg már megértett gondolattá vált.

1Kor 10:12 Azért aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék.

Fontos tehát ezen régvolt események, ismeretek tanulmányozása, valamint azok lényegi üzeneteinek megértésére tett folyamatos, fáradhatatlan erőfeszítések sorozata. Minden történet kiapadhatatlan forrása
az ember életét átformáló, átalakító részleteknek, és Ab Yahuah csak arra vár, hogy legyen végre vállalkozó szellemű, igaz hitű és elszánt követője, akinek segíthet. A cél egyértelműen az ember lelkének (Nephesh) megmentése, és minden, ami ehhez szükségeltetik el van rejtve az ún. Biblia sorai között. A zár, mely az ajtót őrzi számos kulcsot igényel, és ezen kulcsok közül az egyik az alázat, és egy szív, melyben ez otthonra lel.
Nézzük meg ezt az alázatot a Babilonból hazatérők vezetőjeként ismert Ezsdrás viselkedését tanulmányozva.

Ezsd 9:1 Minekutána ezek elvégeződének, jövének hozzám a főemberek, mondván: Izrael népe és a papok és a léviták nem különíték el magukat e tartományok népeitől, amiképpen pedig azoknak, a kananeusoknak, hitteusoknak, perizeusoknak, jebuzeusoknak, ammonitáknak, moábitáknak, egyiptomiaknak és emoreusoknak utálatos [vétke] szerint [el kellett volna],
Ezsd 9:2 Mert [ezek] leányai közül vettek vala [feleséget] maguknak és fiaiknak, és megelegyedett a különválasztott mag e tartományok népeivel; és pedig a fejedelmek és főemberek valának elsők e bűnben.

A bűn felismerése az első lépés. Természetesen megfelelő információ nélkül nem lehet megtenni semmilyen változás alapvető lépéseit, így ismereteinket folyton bővítenünk kell, és nem csupán Ab Yahuah elvárásait,
de saját, illetve akár társaink viselkedését, jellemét illetően is. Elohim Írott Szava ezen ismeretek
egyik forrása, a másik oldalon viszont figyelmünkre, értelmünkre,
továbbá az Ab Yahuah által biztosított meglátásokra vagyunk utalva.

Ezsd 9:3 Mihelyt e dolgot meghallottam, megszaggatám alsó- és felső ruhámat, s téptem fejem hajszálait és szakállamat, és veszteg ültem.

Amint a felismerés megtörtént, Ezsdrás esete nagyszerűen példázza ezt, azonnal bűnbánatot kell tanúsítanunk, mert így lesz a legegyszerűbb a dolgunk a későbbiekben, mikor változni szeretnénk.
Az ő viselkedése bemutatja a bensőjében érzett –, a benne zajló, – háborúságot, melyet a bűn közelsége,
valamint nagysága váltott ki. Nem megjátszotta ő, hogy mennyire felzaklatta, vagy mennyire bántja,
zavarja őt társainak gonoszsága, hanem egy valós felháborodás, illetve szégyenérzet dúlta fel szívét és lelkét. Ennek tökéletes megnyilvánulása külsejének rendezetlenné válása. A bensőben dúló háború külső jelei.

Jóel 2:12 De még most is így szól Yahuah: Térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint; böjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is.
Jóel 2:13 És szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg Yahuah-hoz, a ti Elohim-etekhez; mert könyörülő és irgalmas ő; késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, és bánkódik a gonosz miatt.
Jóel 2:14 Ki tudja, hátha visszatér és megbánja, és áldást hagy maga után; étel- és italáldozatot Yahuah-nak, a ti Elohim-eteknek?!

Amit tapasztalni szeretne Ab Yahuah az egy őszinte, belső megbánás, viszolygás saját tetteink, viselkedésünk, jellemünk gonoszsága okán, mert Ő is így érez. Az igazi megbánás az ember szívében történik,
ám olykor túlságosan nagy a bűn ahhoz, hogy a felismerést követő szégyent kordában lehessen tartani, amint azt látjuk Ezsdrás esetében is. Keressük, kutassuk szívünket, és amint gonoszságot, fonákságot találunk benne, szörnyülködjünk el saját romlottságunk láttán, és hajtsuk meg fejünket Őelőtte igazi megbánással.

Ezsd 9:4 És hozzám gyűlének mindnyájan, akik reszketve [gondoltak] Izrael Elohim-ének beszédeire azoknak vétke miatt, akik a fogságból megjöttek vala; és én veszteg ülök vala mind az estvéli áldozatig.
Ezsd 9:5 Az estvéli áldozatkor pedig felkeltem sanyargatásomból, megszaggatván alsó- és felső ruhámat; és térdeimre esvén, kiterjesztém kezeimet Yahuah-hoz, az én Elohim-emhez.

Mielőtt Ab Yahuah elé járult volna Ezsdrás, eltelt egy bizonyos idő, amit ő ebben a bűn felismerés,
illetve bűntudat okozta, feldúlt állapotban töltött. Az ember ráébredvén saját szívének sötétségére,
nem kellene, hogy azonnal képes legyen Elohim elé járulni a szégyenérzet és önnön gonoszsága miatt.
Nem is illendő talán ezt cselekedni. Erőltetni semmit nem szabad, mert a mesterkélt bűntudat nem az,
ami Ab Yahuah elvárása, sőt talán tovább rontja csak a helyzetet,
ha még át is akarjuk verni Őt, tetézvén bűneinket.
Hogyan is járulhatnánk rögtön Elé, mikor éppen csak felismertük romlottságunkat!?

Ezsd 9:6 És mondék: Én Elohim-em, szégyenlem és átallom felemelni H3637 ‫כָּלָם‬ H7311 ‫רוּם‬, én Elohim-em, az én orcámat H6440 ‫פָּנִים‬ te hozzád, mert a mi álnokságaink felülhaladtak fejünk fölött és a mi vétkeink mind az égig nevekedtek!

H3637 ‫כָּלָם‬ (kálám) Hifíl 1) megszégyenít, gyaláz, sérteget, inzultál Hofal 1) bántás vagy sérelem éri 2) megszégyenítést szenved el Nifal 1) gyalázatot szenved, kicsúfoltatik, megcsúfoltatik, csúfot űznek belőle 2) megszégyenül

H7311 ‫רוּם‬ (rúm) Kal 1) magasan van, a magasban van, magasra van téve 2) felemelkedik, fel van emelve, meg van emelve, ki van emelve 3) fel van magasztalva 4) melléknévi igenév (participium): emelt (ti. hangon, hangosan), büszke (szó szerint: felfelé néző, felemelt szemű, „fenn hordja az orrát”), önhitt (szó szerint: felemelt szívű, vagyis aki a jó körülmények között megfeledkezik Elohim-ről)

H6440 ‫פָּנִים‬ (páním) 1) arc (ti. amivel vki felé fordulunk), ábrázat, tekintet 3) személy, jelenlét

Amennyiben megkísérelnénk szó szerint lefordítani a kifejezést:
„szégyenlem és átallom felemelni… az én orcámat”,
arra jutnánk, amit nekünk is éreznünk, cselekednünk kellene, amint a fogságból hazaérő Izraelitákhoz hasonló helyzetben találjuk magunk. A szégyen „húzza le” az ember arcát a föld felé, ahogyan a gyerek
sem mer szülője szemébe nézni, mikor tudja, hogy olyasmit tett, amit nem lett volna szabad.
Az emberi test természetes reakciója, melynek során az arc hajszálereit elönti a vér tovább ront a helyzeten, hiszen cselekedeteink jellegének egyértelmű jelét adja minden külső szemlélő számára.
Többek között ezért is rejti el arcát az ember, ez esetben Ezsdrás, amilyen módon csak tudja.

Ezsd 9:7 A mi atyáink napjaitól fogva nagy vétekben vagyunk mi mind e mai napig, és a mi álnokságainkért adattunk vala mi, a mi királyaink és a mi papjaink a földi királyok kezébe, fegyver által rabságra és ragadományra és orcapirulásra, amint [ez] a mai nap [is van].

Mindezek után elismerjük bűneinket, vétkeinket, törvényszegéseinket, de nem csak a sajátunkat,
hanem őseinkét is, mivel azok következményei is sújthatnak minket hisz tudjuk,
hogy „megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek.”
Mindenki pedig, aki törvényszegést követ el, gyűlöli Őt.
Gyakorta nem egyszerű elismerni bűneinket, mert az óember minden erejével azon van, hogy meggyőzzön minket azok hiányáról, vagy csekélységéről. Nem szabad engednünk neki, ugyanis hamar erőre kap,
és nehezebb dolgunk lesz vele, mint ha egyből Ab Yahuah-hoz fordultunk volna bocsánatért.

Ezsd 9:8 És most nem sok ideje, hogy Yahuah, a mi Elohim-ünk rajtunk könyörült, hogy hagyjon minekünk maradékot, és hogy adjon nekünk egy szeget H3489 ‫יָתֵד‬ az ő különválasztott helyén, hogy így megvilágosítsa szemeinket a mi Elohim-ünk, s hogy megelevenítsen bennünket egy kissé a mi szolgaságunkban.

Ezsd 9:9 Mert szolgák vagyunk mi, de szolgaságunkban nem hagyott el minket a mi Elohim-ünk, hanem hozzánk fordítá irgalmasságát Perzsiának királyai előtt, hogy megelevenítene bennünket, hogy felemelhessük a mi Elohim-ünk házát s megépíthessük annak romjait, és hogy adjon nekünk bátorságos lakást Júdában és Jeruzsálemben.

H3489 ‫יָתֵד‬ (jáṯéḏ) 1) szög, sátorszeg, zugolyszeg 2) ásó, lapát

Ki kell emelnünk saját magunk miatt elsősorban, de Elohim tiszteletére is, az Ő végtelen irgalmát,
és felfoghatatlan jóindulatát, mellyel felénk mindig fordul. Bármerre is sodor az élet eseményeinek tengere bennünket, Ő megértő, és csak arra vár, hogy engedelmes, alázatos szívvel közeledjünk felé, elismervén romlottságunkat, változásra készen. Irgalmas, megelevenít ezáltal, újra életet ad romlott szívünkbe,
ám teszi mindezt az Ő saját dicsőségére, mert engedelmes, az Ő akaratát kereső gyermekeket szeretne.

Ezsd 9:10 És most mit mondjunk, óh mi Elohim-ünk, [mindezek] után? [Azt,] hogy mi [mégis] elhagytuk parancsolataidat,
Ezsd 9:11 Amelyeket parancsoltál szolgáid, a próféták által, mondván: A föld, melyre bementek, hogy bírjátok azt, tisztátalan föld, a tartományok népeinek tisztátalansága miatt, utálatosságaik miatt, melyekkel betölték azt egyik végétől a másikig tisztátalanságukban;
Ezsd 9:12 Annak okáért leányaitokat ne adjátok az ő fiaiknak és az ő leányaikat ne vegyétek fiaitoknak, és ne keressétek barátságukat, sem javukat soha, hogy megerősödjetek és éljetek e föld javaival, és örökségképpen adhassátok azt fiaitoknak mindörökké.
Ezsd 9:13 Mindazok után pedig, amik reánk jövének gonosz cselekedeteinkért és nagy vétkünkért, hiszen te, mi Elohim-ünk, jobban kedveztél nekünk, sem mint bűneink miatt érdemeltünk volna, s adád nekünk e maradékot,
Ezsd 9:14 Hát megrontjuk-e ismét parancsolataidat s összeházasodunk-e ez utálatos népekkel? Nem fogsz-e haragudni reánk mindaddig, míg megemésztetünk, hogy sem maradékunk, sem hírmondónk ne legyen?
Ezsd 9:15 Oh Yahuah, Izrael Elohim-e! igaz vagy te, mert meghagytál minket, maradék gyanánt, mint e mai nap [bizonyítja]. Íme előtted vagyunk vétkünkben, és nem állhatunk meg előtted e miatt!

Nem egyszerű, nem rövid, és nem is kellemes folyamat, melyen az embernek át kell esnie,
ha meg akar változni, és ismét fel szeretné emelni arcát Elohim felé,
ám az élet erről a szüntelen változásról szól.

Engesztelés Napja ezen folyamatok egyik csúcspontja az év során, egy nap,
ami lehetőséget teremt mindannyiunknak arra, hogy sorainkat rendezzük, és megadjuk Ab Yahuah-nak
a tiszteletet, elismerést, szeretet, amit az Ő fáradhatatlan jó szándéka megérdemel.

1Kor 2:9 Hanem, amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Elohim készített az őt szeretőknek.
1Kor 2:10 Nekünk azonban Elohim kijelentette az ő Lelke által: mert a Lélek mindeneket vizsgál, még Elohim-nek mélységeit is.
1Kor 2:11 Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, amely ő benne van? Azonképpen Elohim dolgait sem ismeri senki, hanemha Elohim-nek Lelke.
1Kor 2:12 Mi pedig nem e világnak lelkét vettük, hanem Elohim-ből való Lelket; hogy megismerjük azokat, amiket Elohim ajándékozott nekünk. HALLELUJAH!

Támogasd az igazság terjesztését az adód 1%-ával!

Yahuah Útja Egyesület 1% adó
Adószám: 19140094-1-03
Technikai szám: 2594

Az oldal fenntartása rengeteg munkával, illetve költségekkel jár. Amennyiben szeretnél nekünk segíteni az igazság terjesztésében adoményodat küld az alábbi bankszámlára:

la

YAHUAH ÚTJA EGYESÜLET,

OTP BANK: 11744003-24422916-00000000

Nemzetközi bankszámlaszám (IBAN):
HU71117440032442291600000000

SWIFT/BIC KÓD: OTPVHUHB