ENGESZTELÉS NAPJA 20220930

Emlékezzünk meg arról a fontos tényről, miszerint Ab Yahuah lehetőséget ad mindannyiunknak egy új élet megragadására azért, mert Ő kegyelmes, irgalmas és mindig jó szándékkal fordul az emberhez, és nem a mi jóságunk, múltbéli döntéseink, viselkedésünk miatt. Természetesen, ha a helyzet megkívánja, a helyes elágazás kiválasztása elkerülhetetlen a Yahuah Útján való haladás folytatásához, ám még ennek eldöntésében is az Ő Ruach-ja, az Ő bölcsessége és az Ő értelme igazít minket útba.


„A hívők jellemzően két kategóriában gondolkodnak az Elohim-nek adható válaszok tekintetében: lehet követni őt és megfelelni az akaratának, vagy pedig visszautasítani őt és a magunk útját járni. Végső soron ez igaz is, csak, hogy valójában kétféle módon is vissza lehet utasítani Elohim-et, és fontos, hogy a kettőt meg tudjuk különböztetni egymástól. Az is Elohim visszautasítása, ha elfogadjuk a törvényét, és engedelmeskedünk neki, csak éppen abból a célból, hogy saját megváltásunkat elérjük vele. A baj az, hogy az utóbbi csoportba tartozók, tehát a jó hír helyett a moralizmus útját választók úgy néznek ki, mintha Elohim akaratát cselekednék.” 77.o.

Forrás: Timothy Keller: Gyülekezet a középpontban

Ezúttal ki szeretném emelni Yahuah Útjának egy újabb nehézségét, mely szemmel láthatóan sokakat eltévelyít, teret engedvén többek között a csak Torah követők mozgalma erősödésének, továbbá egy,

az Elohim törvényrendszerét a Kodesh Ruach vezetése, illetve valódi szeretet nélkül követő életvezetésnek. Óvakodjunk ezért, nehogy mi is ezen ingoványos talaj, az ember lelkét elnyelő utaira tévedjünk önző

és makacs szívünk romlottságát követvén, megtagadván Ab Yahuah minket megváltó Fiának áldozatát.

A cselekedetek hasonlóak, a beszéd azonos lehet, ám a szív különféle indíttatást takargathat,

amikor az emberek értik a helyes Út kiválasztásával együtt járó hasznot,

valamint az annak elutasításával járó örök kárhozat fenyegetését.

2Kor 8:1 Tudtotokra adjuk pedig, atyámfiai, Elohim-nek azt a kegyelmét, amelyet Macedónia gyülekezeteivel közlött.
2Kor 8:2 Hogy a nyomorúság sok próbái közt [is] bőséges az ő örömük és igen nagy szegénységük jószívűségük gazdagságává növekedett.
2Kor 8:3 Mert, bizonyság vagyok rá, erejük szerint, sőt erejük felett is adakoznak,
2Kor 8:4 Sok könyörgéssel kérvén minket, hogy a különválasztottak iránt való szolgálat jótéteményébe és közösségébe fogadjuk be őket.
2Kor 8:5 És nem amiképpen reméltük, hanem önmagukat adták először a Gazdának, és nekünk [is] Elohim akaratából.
2Kor 8:6 Hogy kérnünk kellett Titust, hogy amiképpen elkezdette, azonképpen végezze is be nálatok ezt a jótéteményt is.
2Kor 8:7 Azért, miképpen mindenben bővölködtök, hitben, beszédben, ismeretben és minden buzgóságban és hozzánk való szeretetben, úgy e jótéteményben is bővölködjetek.
2Kor 8:8 Nem parancsképpen mondom, hanem hogy a mások buzgósága által a ti szeretetetek valódiságát is kipróbáljam.
2Kor 8:9 Mert ismeritek a mi Gazdánk Yahusha Massiach-nak jótéteményét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.
2Kor 8:10 Tanácsot is adok e dologban; mert hasznos az nektek, akik nemcsak a cselekvést, hanem az akarást is elkezdtétek tavaly óta.
2Kor 8:11 Most hát a cselekvést is vigyétek végbe; hogy amiképpen az akarás készsége, azonképpen a végrehajtás is ahhoz képest [legyen], amitek van.
2Kor 8:12 Mert ha a készség megvan, aszerint kedves az, amije kinek-kinek van, [és] nem aszerint, amije nincs.

Saul Yahusha példájára utal a korintusi hívők között szervezett gyűjtés során,

felidézvén nekik az Ő áldozatkészségét, mely végső soron a mi megváltásunk

hitünkből eredő megragadásának lehetőségéhez vezetett.

Yahusha a minta mindannyiunk számára, hiszen Ő az, aki tökéletesen bemutatta, hogy mi módon kell Elohim-nek tetsző életet élni, illetve milyen magatartást eredményezhet a Kodesh Ruach inspirálta, helyes motivációból származó döntéshozás. A macedóniai gyülekezet tagjai magukat először Ab Yahuah-nak adták, és utána voltak képesek mások szükségén segíteni, saját nehézségeik, küzdelmeik ellenére is.

„A vallásosság „engedelmeskedem, ezért elfogadnak” bár nagyon különbözik az jó hírtől „mivel Elohim Massiach által elfogadott, ezért engedelmeskedem”, igen hatásos hamisítvány. Könnyen előfordulhat,

hogy ha ketten egymás mellett ülnek a templomban, az egyikük az egyik, a másik pedig a másik gondolkodási rendszerben él, mindketten igyekeznek megfelelni Elohim törvényének, imádkoznak, nagylelkűen adakoznak és rendezett családi életet élnek, azonban belső indítékuk, a lelkük radikálisan különbözik egymástól, és így lényegesen eltérő a belső karakterük.”

Forrás: Timothy Keller: Gyülekezet a középpontban, 77.o.

Yahuah Útja olyan, mint egy óriási útvesztő az egér számára. Ha magára marad, minden valószínűséggel

el fog pusztulni, hiszen a kivezető utat túl sok kanyar és forduló rejti el szeme elől, és amint híján van

a madárperspektíva nyújtotta előnyöknek, erejét felemésztve igyekezik kitalálni onnan, mindhiába.

Így működik az ember számára az élet. Az Ellenség telerakta utainkat egérfogókkal, ragacsokkal,

mérgező, ám mégis kívánatos eledelekkel, más egerekkel, akik jól érzik magukat az útvesztőben,

macskákkal, terrierekkel, csapdákkal, csapóajtókkal, zsákutcákkal és minden elképzelhető akadállyal,

mely lehetetlenné hivatott tenni a kivezető út megtalálását.

 Motivációnkat az Ab Yahuah iránt érzett szeretet, hála, nagyrabecsülés táplálja, annak a hatalmas kegyelemnek megértése, mely lehetővé teszi minden igaz hívő újjáéledését, és a biztos halálba vezető útról,

az Élet Ösvényére történő áttérést. Cselekedeteink mozgatórugója elsősorban az Ő megváltó kegyelmébe vetett hit, továbbá az abból eredő öröm, boldogság és tisztelet, nem pedig a félelem kellene, hogy legyen. Zsoltárok a következőképpen igyekezik kihangsúlyozni Ab Yahuah természetének jóságát,

irgalmának, együttérzésének mélységeit:

Zsolt 136:1 Magasztaljátok Yahuah-at, mert jó; mert örökkévaló az ő kegyelme H2617 ‫חֶסֶד.
Zsolt 136:2 Magasztaljátok az istenek Elohim-ét; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136:3 Magasztaljátok az uraknak Urát; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136:4 Aki nagy csodákat művel egyedül; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136:5 Aki teremtette az egeket bölcsességgel; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136:6 Aki kiterjesztette a földet a vizek fölé; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136:7 Aki teremtette a nagy világító testeket; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136:8 A napot, hogy uralkodjék nappal; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136:9 A holdat és csillagokat, hogy uralkodjanak éjszaka; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136:10 Aki megverte az egyiptomiakat elsőszülötteikben; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136:11 Aki kihozta Izraelt azok közül; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136:12 Hatalmas kézzel és kifeszített karral; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136:13 Aki kétfelé választotta a veres tengert; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136:14 És átvitte Izraelt annak közepén; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136:15 Fáraót pedig és seregét a veres tengerbe meríté; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136:16 Aki vezérlette népét a pusztában; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136:17 Aki nagy királyokat vert le; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136:18 És megvert hatalmas királyokat; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136:19 Szíhont, az emoreusok királyát; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136:20 Meg Ógot, a Básán királyát; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136:21 És örökségül adta az ő földjüket; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136:22 Örökségül szolgájának, az Izraelnek; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136:23 Aki megemlékezett rólunk alacsonyságunkban; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136:24 És megszabadított minket elleneinktől; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136:25 Aki eledelt ad minden testnek; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136:26 Magasztaljátok az egek Elohim-ét; mert örökkévaló az ő kegyelme!

H2617 ‫חֶסֶד (ḥeseḏ) I. alapjelentésből 1) szeretet, jóakarat, jóindulat, jóság vki iránt 2) alacsonyabb sorsú ember felé tanúsított: kegy, kegyelem, felindulás vki iránt

H2616 ‫חָסַד (ḥásaḏ) I. alapjelentés Hitpaél 1) kegyességet, irgalmasságot mutat, jóindulattal van vki iránt

A teljes 136. zsoltár Ab Yahuah örökkévaló kegyelméről zeng dicsőítő éneket. Elohim szeretné,

ha mindig megemlékeznénk erről a szeretetről, és nem a fejünk felett lebegő kard képe élne elménkben

vele kapcsolatban. Az Ő Torah-jának megtartására törekedő szív mindössze a stadion bejáratáig

visz el minket, hogy egy sport hasonlattal éljek. Az összetettebb és nagyobb jelentőségű aspektusa a hívők életének azonban kétségtelenül, magának a szívnek, illetve a léleknek (Nephesh) az Elohim kegyelmébe vetett hit általi megújulása lesz.

„Bár az evangélium igazságok sora, amelyeket meg kell értenünk és amelyekben hinnünk kell, nem maradhat meg csupán annak, ha helyesen értjük és igazán hiszünk benne… Az ige azt tanítja, hogy az evangélium egy egészen új életformát teremt, és szó szerint létünk minden dimenziójára ki hat. Egy olyan erő, amely új életet teremt bennünk.” 55.old.

                                                                                                                      Forrás: Timothy Keller: Gyülekezet a középpontban

Róm 12:1 Kérlek azért titeket atyámfiai Elohim-nek irgalmasságára G3628 ὁ οἰκτιρμός, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, különválasztott és Elohim-nek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.
Róm 12:2 És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi Elohim-nek jó, kedves és tökéletes akarata.

G3628 ὁ οἰκτιρμός, -οῦ (ho oiktirmosz, -u) könyörület, irgalmasság, részvét, szánalom

G3627 οἰκτίρω és οἰκτειρω (oiktiró oikteiró) 1) könyörül, megkönyörül, irgalmat gyakorol 2) megszán, megsajnál, részvétet érez

Hajlandó elnézni bűnt, vétket, törvényszegést, hiszen tisztában van az ember sötét szívének

gonoszságra való hajlamával, de megköveteli a változásra, megújulásra hívó szó

igazi meghallgatását, mely a tényleges jellembeli átalakulás kulcsa.

„Tévedés azt gondolni, hogy az evangélium az, ami a nem keresztényeket megmenti, és utána következik a keresztény növekedés úgy, hogy elszántan igyekszünk a bibliai elvek alapján élni. Inkább arról van szó, hogy a megváltáshoz szükséges hinni az evangéliumban, és azután a gondolkodásunk, a szívünk és életünk minden része ugyancsak az evangéliumtól formálódik át az által, hogy egyre mélyebben és mélyebben hiszünk benne.” 58.old

Támogasd az igazság terjesztését az adód 1%-ával!

Yahuah Útja Egyesület 1% adó
Adószám: 19140094-1-03
Technikai szám: 2594

Az oldal fenntartása rengeteg munkával, illetve költségekkel jár. Amennyiben szeretnél nekünk segíteni az igazság terjesztésében adoményodat küld az alábbi bankszámlára:

la

YAHUAH ÚTJA EGYESÜLET,

OTP BANK: 11744003-24422916-00000000

Nemzetközi bankszámlaszám (IBAN):
HU71117440032442291600000000

SWIFT/BIC KÓD: OTPVHUHB