SUKKOTH 8. NAP – ÜNNEPEK JELENTŐSÉGE 2022.10.12

Ab Yahuah ünnepei igen nagy jelentőséggel bírnak életünkben. Amennyiben lelkiismeretesen, rendszeresen gyakoroljuk őket, valamint állandóan egy fokozatos fejlődés fenntartására törekszünk velük kapcsolatban, idővel képesek egész gondolkodásunkat és életmódunkat teljesen átformálni. A mindennapok egyszínűségét megtörő kijelölt időpontok, Sabbatok, Új Hónapok nem csupán ünnepek, melyeket meg kell tartanunk,
mert Elohim ezt akarja, és ezt várja el tőlünk, hanem alapos felkészülést igénylő, jellemfejlesztő események.

Jel 21:1 Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala.
Jel 21:2 És én János látám a különválasztott várost, az új Jeruzsálemet, amely Elohim-től szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony.
Jel 21:3 És hallék nagy szózatot, amely ezt mondja vala az égből: Íme Elohim sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga Elohim lesz velük, az ő Elohim-ük.

Tekintsük át a Sátoros ünnepnek is nevezett Sukkoth-ot. Ezek az alkalmak –, mint ahogyan az összes többi kijelölt időpont, – egyrészről számos „kellemetlenséggel” járó szervezést igényelnek, illetve rákényszerítik
az embert életének Ab Yahuah naptárja szerinti rendszerezésére. A felszínen és az Út kezdetén
ez is elég nagy feladatnak tűnhet, különösen a világi vagy keresztény ünnepléshez szokott ember számára. Egyike a jelentősebb okoknak, amiért Elohim megalkotta a kijelölt időpontoknak ezen egész éven,
sőt életen át tartó körforgását, az Ő Királyságaira, továbbá az ott folytatott életre,
az ott elvárt viselkedésre való felkészülés, felkészítés.

Arcanum.hu felsorolja Ab Yahuah összes ünnepeit, és ad egy kezdetleges értelmezést hozzájuk, nézzük is meg a sátoros ünnepre vonatkozót részletesebben:

„A sátoros vagy leveles színek ünnepe: a mezőgazdasági évet lezáró nagy őszi örvendező és hálaadó ünnep (2Móz 23,16b). 5Móz 16,13-15 Jeruzsálemhez köti, de változatlanul hangsúlyozza, hogy a szérűről és borsajtóról való betakarítás után történik. Az ünnep hét napja alatt gallyakból rögtönzött hajlékokban kellett lakni (3Móz 23,40).

A következő vers viszont kapcsolatba hozza a történelemmel: ezek a sátrak a pusztai vándorlás sátraira emlékeztetik Izráelt. Eredetileg bizonyára szüret idején a szőlős- és gyümölcsöskertekben építettek ilyeneket.
5Móz 31,9-13 a hétévenkénti szövetségmegújítást ennek az ünnepnek az idejére írja elő. Megtartotta a fogságból hazatérő gyülekezet, ugyancsak szövetségmegújítással kapcsolatban (Neh 8,13-18).”

Természetesen a fenti leírás egy igen felületes értelmezése Elohim egyik fő kijelölt időpontjának,
mégis számos fontos részletet kideríthetünk belőle olvasás után, melyeket kiemeltem.
A nyári-őszi munkás hónapok után az ember a Kürtzengés ünnepén elkezdi saját jellemének vizsgálatát, Elohim-mel, valamint testvéreivel való kapcsolatának rendezését, helyreállítását, Engesztelés napján
pedig alázattal megvallja és megbánja bűneit, amiért bocsánatot nyer. Ezt követi az önfeledt ünneplés időszaka Ab Yahuah-val és hívő testvéreinkkel. A felszabadulás ugyan Engesztelés napján történik,
ám a sátorozás Elohim-mel a Sukkoth idejéhez köthető. Ez világosan látható a Babilonból hazatérő foglyok életének alakulásából. Kürtzengés ünnepén megismerték a Torah-t, Sukkoth-ra pedig rendezték soraikat
és együtt örvendeztek Elohim szabadításának, dicsőségének és az Ő nagy nevének.

Neh 8:1 Mikor pedig eljöve a hetedik hónap, és Izrael fiai az ő városaikban lakozának; felgyűle az egész nép egyenlőképpen a piacra, mely a vizek kapuja előtt vala, és mondák az írástudó Ezsdrásnak, hogy hozza elő a Mózes törvényének könyvét, melyet parancsolt vala Yahuah Izraelnek.
Neh 8:2 Előhozá azért Ezsdrás pap a törvényt a gyülekezet eleibe, [melyben együtt valának] férfiak és asszonyok és mindazok, akik azt értelemmel hallgathaták, a hetedik hónap első napján.
Neh 8:3 És olvasa abból a piacon, mely a vizek kapuja előtt vala, kora reggeltől fogva mind délig, a férfiak és az asszonyok előtt és mindazok előtt, akik azt érthetik vala, mivel az egész nép nagy figyelemmel hallgatá a törvényt.
Neh 8:8 Olvasának pedig a könyvből, Elohim törvényéből világosan, s azután magyarázának, és a nép megérté az olvasottakat.

Neh 8:13 Másod napon pedig összegyűlének az egész népnek, a papoknak és lévitáknak családfői Ezsdráshoz, az írástudóhoz, hogy megértenék a törvénynek beszédeit.
Neh 8:14 Találák pedig írva a törvényben, melyet parancsolt vala Yahuah Mózes által, hogy Izrael fiainak leveles színekben kell lakozniok az ünnepen, a hetedik hónapban,
Neh 8:15 És hogy nekik tudatniok kell és ki kell hirdettetniük minden városaikban és Jeruzsálemben ezt: Menjetek ki a hegyre, és hozzatok lombokat a nemes és vad olajfáról, mirtus és pálmalombokat, [szóval akármely] sűrű levelű fáról lombokat, hogy csináljatok leveles színeket, amint meg van írva.
Neh 8:16 Kiméne azért a nép, és hozának [lombokat], és csinálának maguknak leveles színeket, ki-ki a maga háza tetején és pitvaraikban, továbbá Elohim háza pitvariban, a vizek kapujának piacán és Efraim kapujának piacán.
Neh 8:17 Csinála pedig az egész gyülekezet, mely hazatért a fogságból, leveles színeket, és lakának a leveles színekben; mert nem cselekedtek vala így Józsuénak, a Nún fiának idejétől fogva Izrael fiai mind az napiglan, és lőn felette igen nagy öröm[ük].
Neh 8:18 És olvasának Elohim törvényének könyvéből minden napon, az első naptól fogva mind az utolsó napig, és ünneplének hét napon át; a nyolcadik napon pedig egybegyülekezés tartatott a törvény szerint.

E kijelölt időpont okai részben valóban a szüret, az őszi munka, a mezőgazdasági év lezárása, a szérű és borsajtó betakarítása, a pusztai vándorlásra emlékezés, de létezik néhány jóval fontosabb elem is, amelyeket nem érdemes figyelmen kívül hagyni, különben könnyen lemaradhatunk a Sukkoth-ban rejlő, Elohim-hez, valamint testvéreinkhez fűződő viszonyunk rendezését segítő lehetőségekről. Nem véletlen az, hogy a fogságból hazaérkező Izrael a hetedik hónapban, a Sátoros ünnep után újítja meg szövetségét Ab Yahuah-val, igazolván elszántságukat vezetőik aláírásával.

Neh 10:1 A megpecsételt [kötése]ken pedig ott valának: Nehémiás, a király helytartója, a Hakhalia fia és Sédékiás… (itt felsorolja a főbb vezetőket, papokat)

Neh 10:28 És a nép többi része, a papok, a léviták, a kapunállók, az énekesek, a léviták szolgái és mindenki, aki elkülöníté magát a tartományok népeitől, Elohim törvényéhez [állván], feleségeik, fiaik, leányaik, mindenki, akinek értelme és okossága vala,
Neh 10:29 Csatlakozának atyjukfiaihoz, elöljáróikhoz, és átok mellett esküt tevének, hogy Elohim törvényében járnak, amely Mózes által Elohim szolgája által adatott vala ki; s hogy megőrzik és cselekeszik Yahuah-nak, a mi Urunknak minden parancsolatait, végzéseit és rendeléseit;
Neh 10:30 És hogy nem fogjuk adni leányainkat feleségül a föld népeinek, sem az ő leányaikat nem fogjuk venni a mi fiainknak,
Neh 10:31 És hogy a föld népeitől, akik árukat és mindenféle gabonát hoznak szombatnapon eladni, nem fogunk venni tőlük szombaton és [egyéb] különválasztott napon, és hogy nem fogjuk bevetni a földet a hetedik esztendőben, és elengedünk minden tartozást.
Neh 10:32 És megállapítánk magunkra nézve parancsolatokat: hogy vetünk magunkra harmadrész siklust esztendőnként a mi Elohim-ünk házának szolgálatára,
Neh 10:33 A különválasztott kenyerekre, a szüntelen való ételáldozatra és a szüntelen való égőáldozatra, a szombatokon, újholdak napján [viendő áldozatokra], az ünnepnapokra, a különválasztott dolgokra, a bűnért való áldozatokra, hogy [mindezek] megtisztítsák Izraelt; és a mi Elohim-ünk házának minden munkájára;
Neh 10:34 Sorsot veténk továbbá a fa hozása felől a papok, léviták és a nép között, hogy hordjuk azt a mi Elohim-ünk házába családjaink szerint bizonyos időkben esztendőnként, hogy égjen Yahuah-nak, a mi Elohim-ünknek oltárán, amint meg van írva a törvényben,
Neh 10:35 És hogy felvisszük földünknek első zsengéjét és minden fa gyümölcsének első zsengéjét esztendőnként Yahuah házába;
Neh 10:36 Annak felette fiainknak, barmainknak első fiait, amint meg van írva a törvényben; továbbá, hogy elvisszük szarvasmarháinknak és juhainknak első fajzásait a mi Elohim-ünk házába a papoknak, akik szolgálnak a mi Elohim-ünk házában.
Neh 10:37 És a mi lisztjeinknek, felemelt áldozatainknak, minden fa gyümölcsének, mustnak és olajnak zsengéjét felvisszük a papoknak, a mi Elohim-ünk házának kamaráiba, földünknek tizedét pedig a lévitákhoz; mert ők, a léviták szedik be a tizedet minden földműveléssel foglalatoskodó városainkban.
Neh 10:38 És legyen a pap, Áron fia a lévitákkal, midőn a léviták a tizedet beszedik; és a léviták vigyék fel a tizednek tizedét a mi Elohim-ünk házába, a tárháznak kamaráiba;
Neh 10:39 Mert a kamarákba kell hozniok Izrael fiainak és Lévi fiainak a gabonának, a mustnak és az olajnak ajándékát, holott vannak a különválasztott edények és az [Elohim-nek] szolgáló papok, a kapunállók és az énekesek; és mi nem hagyjuk el a mi Elohim-ünknek házát.

Kürtzengés ünnepe, Engesztelés napja, majd a Sátrak ünnepe egy új kezdetet vetít előre,
mikor Elohim tiszta lapot ad minden igaz és hűséges gyermekének, az új időszámításban pedig
végleg velük fog lakni, ténylegesen és végérvényesen felszabadítván őket a bűn béklyóinak kötelékéből,
az Ellenség fogságából. Aki elmulasztja ezen kijelölt időpontok jelentőségének felismerését,
az lemarad a bennük rejlő, Ab Yahuah végtelen értelmét és bölcsességét bemutató
titkok feltárásának élményéről is.

A kereszténység azzal, hogy az évezredek során elfordult a Massiach-tól, akit követni volt hivatott
és konformálódott a pogány világ elvárásaihoz, szokásaihoz és hagyományaihoz, teljességgel elvesztette létjogosultságát, amit elkötelezett tagjai számának zuhanása minden kétséget kizáróan jelez.

Arcanum.hu hozzátesz az ünnepek leírásához egy fontos részletet, melyet én a főiskola számos oktatójával megbeszéltem, és mind egyöntetűen megerősítették ennek igazságát:

„Az ÚSZ idején ugyanezek az ünnepek voltak érvényben, de a jeruzsálemi templomba a távol lakók évenként csak egyszer, a szétszórtságban élők esetleg csak egy életben egyszer jutottak el.”

Tonhaizer Tibor: egyetemes Vallástörténet c. könyvében így írja le a keresztény hitrendszer felhígulása folyamatának kezdetét:

„A hatalom ezt követően már viszonylag gyorsan – néhány évtized leforgása alatt megtalálta – az AURKLIANUS által bevezetett és általános elfogadást élvező napkultusz, valamint a „keresztény istenség” imádata közötti kapcsolódási pontot, melynek révén a keresztény vallást a napkultusz szerves folytatásaként lehetett értelmezni. Az összeolvasztásra, melyre 321-ben CONSTANTINUS császár rendelete alapján került sor, tehát azért volt szükség, mert a két legelterjedtebb és legkedveltebb vallás eszmeileg történő egyesítésével
a birodalom ideológiai egységét kívánták megteremteni az „egy birodalom egy vallás” elv alapján.

Mindkét esetben monoteista vallásról volt szó, ami megkönnyítette az állam által felülről létrehozott művi szinkretizmust. CONSTANTINUS császár 321-ben a hét első napját, a vasárnapot, mely korábban a
„Nap tiszteletreméltó napja” volt, állami pihenőnappá tette. A kereszténységen belül nagyon hamar megjelentek azok a szimbólumok, amelyek kifejezetten kedveztek az átmenetnek.

KRISZTUS-t mint a „Világ világosságát” a Naphoz kezdték hasonlítani, s ezt a váltást a 364-es laodiceai zsinat XXIV. kánonja egyházi részről is szentesítette. Az egyház ebben a kánonban elítélte mindazokat,
akik a vasárnap (most már az Úr napja) helyett továbbra is a teremtés emlékünnepét (ti. a szombatot) tartották meg. Hasonló megfontolásból kezdték el ünnepelni a IV. század folyamán december 25-ét JÉZUS születése napjaként. Ez a nap volt a pogányoknál a Napisten éves ünnepe (születésnapja), a téli napforduló ideje,
amikor a „meghaló” és a „feltámadó” Nap (istenség) legyőzi a sötétséget. Az évenkénti periódusban „feltámadó” Napot és a feltámadt KRISZTUS-t így ezen a napon is összekapcsolták eszmeileg.”

Bizonyosan levonhatjuk azt a Következtetést, miszerint Elohim kijelölt időpontjai egyáltalán nem hasonlíthatók a világ, vagy akár bármely más vallás, hiedelem rendszer ünnepeihez azon szimpla oknál fogva, hogy ezek a világ Teremtőjének elképzelését, tervét, az ember számára elképzelt fejlődési Útvonalat mutatják meg, továbbá jelölik ki. Megérteni mindezt egy emberélet is kevés, ám el kell kezdenie mindenkinek, aki komolyan szeretné megismerni, tisztelni és szeretni Teremtőjét, igazi Atyját, Ab Yahuah-t,
aki egyedül érdemes és méltó erre. HalleluJah!

Támogasd az igazság terjesztését az adód 1%-ával!

Yahuah Útja Egyesület 1% adó
Adószám: 19140094-1-03
Technikai szám: 2594

Az oldal fenntartása rengeteg munkával, illetve költségekkel jár. Amennyiben szeretnél nekünk segíteni az igazság terjesztésében adoményodat küld az alábbi bankszámlára:

la

YAHUAH ÚTJA EGYESÜLET,

OTP BANK: 11744003-24422916-00000000

Nemzetközi bankszámlaszám (IBAN):
HU71117440032442291600000000

SWIFT/BIC KÓD: OTPVHUHB